2007. augusztus 26., vasárnap

Füri vezetékek

Aug. 22 reggelén volt az egyik leg-idegtépőbb órám.

Este átbeszéltük párommal, hogy hova mi kerüljön a füriszobában. Aztán másnap jöttek a szakik a nehézségekkel. Le kell vésni a koszorúból a lefolyó miatt, és a nagy üres térben mondjam meg, hol lesz a fal, a még nemlétező faltól pedig hány centire kerüljön melyik kiállás, lefolyó. Zuhanytálca lesz vagy csak kabin a járólapon (mert olyan lefolyót kell kiépíteni)? Mindezt pedig gyorsan el kéne dönteni, mert el kell mennie anyagért, a kőművesek meg másnap betonoznának. Nekem meg már a munkahelyemen kéne lennem...

Agyamba villant egy kép, ahogy ordítva, egy cserépléc darabbal mindenkit kizavarok az udvarból, majd egy dobozos sörrel és a gitárommal a kezemben egy félhomályos sarokban hirtelen rászokok a cigire. Végül nem tettem, mindent sikerült eldönteni és ez lett belőle:


Mekkora öröm, hogy mikor négy éve ideköltöztünk és szétbombáztuk a füriszobát, mindjárt berakattam az amúgy sem használt kéménybe a lefolyót és bekötöttük a lefolyóba. Most lent is verhetnénk szét mindent!

Mai feladványunk: Mi csuda az alábbi képen látható, sárgával bekarikázott kütyü?

Megfejtés: légbeszívó szelep. Ugyanis tetőteres ismerősöm régebben panaszkodott nekem, hogy amikor lehúzzák a WC-t, a hirtetlen nagy magasságból lezúduló víz kirántja a mosdó és a zuhanytálca szifonból a bűzelzáró vízdugót. Na, ez a csatornabűzt elzárja, de a keletkező vákuumra a levegőt beengedi. 3000Ft

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

top [url=http://www.001casino.com/]casino[/url] coincide the latest [url=http://www.casinolasvegass.com/]free casino games[/url] free no store reward at the foremost [url=http://www.baywatchcasino.com/]baywatch casino
[/url].